A film egy idealista alkotó legszebb álmainak széthullását mutatja meg, Claes Bang Otto von Spreckelsen alakjában finom érzékenységgel járja végig a lelki megsemmisülés fájdalmas folyamatát. (Országút)

A színészi játékra is ugyanaz érvényes, mint a teljes műre: hiteles, jó, de észre sem vesszük, mennyire, mert harsányabbhoz vagyunk szokva. Éppen ezért üdítő végre ismét európai filmet nézni, és egy kicsit lepihenni, kikapcsolódni, miközben anélkül, hogy észrevennénk, azért egy súlyos és nehéz történetet kapunk. (Hetediksor)

Az Egy dán építész Párizsban mától a mozikban!

Az anyatermészet, annak elemei, szépsége és kegyetlensége az Isten földjében önálló szereplővé lép elő. Egy olyan entitássá, mely elnyel és felold magában mindent. Jót és rosszat, hogy végül az összes benne rejlő a jövőt, a fejlődést szolgálja. Akárcsak az ember tapasztalatai. És itt érkezünk meg A szeret, amely megmarad vizuális nyelvéhez, ahol Izland vidékének varázslatos képei történetleíróként működnek. És szándékosan nem szimbolikáról írok. Mert itt minden kő, minden fűszál és áfonyaszem, ló és kakas, gomba és virág Pálmason szeretett hőseinek lelki kivetülése. (Filmtekercs)

A szeretet, ami megmarad már a mozikban!

Az idegen nem csak mímel, de vissza is ad, meg is idéz egy korszakot, benne a Camus-i filozófia alaptéziseivel. (Hetediksor)

Az idegen kétségkívül felsorakoztat olyan érdemeket, melyek mellett hiba volna szó nélkül elmenni. A film nyitányában korabeli híradófelvételek montázsát látjuk, mely képfolyam finom átmenettel úszik át a film fekete-fehér nyelvezetébe. A múlt dokumentarista megidézése, illetve jelenben történő megkonstruálása így egyetlen képi mondattá állnak össze. (Filmtett)