Universiade
Az Universiade egy nemzetközi sportesemény, amit a Federation International Sports University (FISU) szervez egyetemi sportolók számára több sportágban. A nyári Universiadék tizenkét kötelező (atlétika, kosárlabda, vívás, labdarúgás, torna, cselgáncs, taekwondo, tenisz, toronyugrás, vízilabda, asztalitenisz, röplabda) és a szervező ország által választott sportokból állnak. A téli Universiadék nyolc kötelező (alpesisí, Snowboard, északisí, gyorskorcsolya, jégkorong, curling, műkorcsolyázás, biatlon) és a szervező ország által választott három sportból állnak. Hivatalos himnusza a Gaudeamus igitur.

A név eredete
szerkesztésAz elnevezés a university és az olympiad szavak összevonásából jött létre; jelentése kb. „egyetemi olimpia”. (Az universitas latin, az olimpiád szó pedig görög eredetű.)
Világ Diák Játékok (Universiade előtti)
szerkesztés1923-ban, Párizsban rendeztek először nemzetközi versenyt egyetemisták számára, az UNEF, a Francia Egyetemisták Nemzeti Szövetsége szervezésében.
A sorozatot különböző változtatások és a háború után 1949-től már kétévente rendeztek versenyeket, akkor már a FISU (Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség) szervezésében, Nyári Nemzetközi Egyetemi Sporthét néven. A verseny sokáig nem szakadt el Európától; 1957-ig 16 alkalommal rendezték meg, ötször is a francia főváros adott neki otthont. 1957-ben már Egyetemi Világjátékok volt a rendezvény neve,
Helyszínek:[1]
Világdiákjátékok (UIE)
szerkesztésAz első hivatalos Világdiákjátékokat 1924-ben szervezték, és a Fédération Internationale du Sport Universitaire szárnyai alatt tartották (FISU) 1949-től. Egy alternatív eseményt szervezett az Union Internationale des Étudiants (UIE) 1947–1962, köztük egy nem hivatalos játékot 1954-ben.
Helyszínek:
Az Universiade helyszínei
szerkesztés1959-ben ismét átkeresztelték a sorozatot Universiadéra. Ez a név azóta nem változott. A versenyeket 1947 óta kétévente rendezik meg (1967 és 1973 között csak egy Universiade volt, 1970-ben). 1960-ban bevezették a téli játékokat is, amelyeket 1981 óta a nyári játékokkal azonos évben rendeznek meg, azaz minden páratlan esztendőben.
Érdekes helyzetben vannak azok, akik az Universiade sportértékével foglalkoznak. Vannak, akik komolytalannak tartják, hiszen a sportágak képviselőinek élvonala nem szokott részt venni, mások viszont azt mondják, hogy az Universiade visszatérés az eredeti olimpiai szellemhez, hiszen itt még tényleg kellemes, szinte családias a légkör, és a doppingolás gyanúja sem vet komoly árnyékot a résztvevőkre.

Téli Universiadék
- világosrózsaszín = egyszer
- sötétrózsaszín = kétszer
- világoslila = háromszor
- sötétlila = négyszer
- ibolya = ötször

Nyári Universiadék
- világoskék = egyszer
- azúr = kétszer
- sötétkék = háromszor
- olaj = négyszer
Az alábbi táblázat a nyári és téli Universiadék vendéglátó városainak mutatja. Egy-egy tényleges vendéglátó várost sorolnak fel.

1 A korábban kijelölt Maribor pénzügyi okok miatt visszalépett a rendezéstől.
Magyarok az Universiadén
szerkesztés| Magyarország érmei a nyári Universiadékon | ||||||
| Év | Helyszín | |||||
|---|---|---|---|---|---|---|
| Város | Ország | |||||
| 2025. | Ruhr-vidék | |||||
| 2023. | Csengtu | |||||
| 2019. | Nápoly | 1 | 0 | 2 | 34. hely | |
| 2017. | Tajpej | 5 | 5 | 4 | 14. hely | |
| 2015. | Kvangdzsu | 2 | 0 | 3 | 26. hely | |
| 2013. | Kazány | 4 | 2 | 9 | 18. hely | |
| 2011. | Sencsen | 6 | 1 | 4 | 12. hely | |
| 2009. | Belgrád | 1 | 2 | 5 | 31. hely | |
| 2007. | Bangkok | 2 | 3 | 1 | 20. hely | |
| 2005. | Izmir | 1 | 2 | 2 | 27. hely | |
| 2003. | Tegu | 3 | 2 | 7 | 14. hely | |
| 2001. | Peking | 0 | 0 | 6 | 43. hely | |
| 1999. | Palma de Mallorca | 2 | 2 | 2 | 16. hely | |
| 1997. | Szicília | 7 | 4 | 1 | 8. hely | |
| 1995. | Fukuoka | 8 | 4 | 2 | 6. hely | |
| 1993. | Buffalo | 4 | 4 | 5 | 11. hely | |
| 1991. | Sheffield | 0 | 0 | 0 | helyezetlen | |
| 1989. | Duisburg | 4 | 4 | 1 | 6. hely | |
| 1987. | Zágráb | 4 | 3 | 5 | 8. hely | |
| 1985. | Kóbe | 1 | 4 | 4 | 16. hely | |
| 1983. | Edmonton | 0 | 0 | 1 | 23. hely | |
| 1981. | Bukarest | 1 | 2 | 2 | 12. hely | |
| 1979. | Mexikóváros | 4 | 3 | 4 | 6. hely | |
| 1977. | Szófia | 2 | 4 | 4 | 11. hely | |
| 1975. | Róma | 0 | 2 | 0 | 14. hely | |
| 1973. | Moszkva | 0 | 0 | 0 | helyezetlen | |
| 1970. | Torino | 3 | 6 | 6 | 6. hely | |
| 1967. | Tokió | 0 | 0 | 0 | helyezetlen | |
| 1965. | Budapest | 16 | 8 | 14 | 1. hely | |
| 1963. | Porto Alegre | 18 | 13 | 6 | 2. hely | |
| 1961. | Szófia | 8 | 2 | 8 | 3. hely | |
| 1959. | Torino | 6 | 5 | 2 | 4. hely | |
| Összesen: | 116 | 93 | 111 | 11. hely | ||
Hivatkozások
szerkesztésTovábbi információk
szerkesztés- Official website of the International University Sports Federation (FISU)
- Official Website of the German University Sports Federation
- Official Report Winter Universiade Innsbruck / Seefeld 2005
- Winter Universiade Harbin 2009
- Winter Universiade Erzurum 2011
- Summer Universiade Belgrade 2009 Archiválva 2019. március 31-i dátummal a Wayback Machine-ben
- Summer Universiade Shenzhen 2011
- Summer Universiade Kazan 2013 Archiválva 2008. június 3-i dátummal a Wayback Machine-ben
- Universiade 2011[halott link]
- [halott link]