Szent Iréneusz

Iréneusz vagy Lyoni Szent Iréneusz (ógörögül: ógörögül: Εἰρηναῖος, latinul: latinul: Irenaeus; 130 körül – 200 körül vagy 202 körül) görög nyelvű ókeresztény író, apologéta, püspök, egyházatya és a Római katolikus egyházban egyháztanító. A hagyomány szerint Szmirnában vagy annak környékén született, ifjúkorában hallotta Szmirnai Polikárp tanítását, később pedig a galliai Lugdunum, a mai Lyon keresztény közösségének püspöke lett.

Szent Iréneusz
Szent Iréneusz ábrázolása
Lyon püspöke, egyházatya, egyháztanító
Születése
130 körül valószínűleg Szmirna (Kis-Ázsia)
Halála
200 körül, más hagyomány szerint 202 körül Lugdunum (Lyon)
Tisztelete
Egyháza	Ókeresztény egyház
Tisztelik	Római katolikus egyház Keleti ortodox egyházak Orientális ortodox egyházak Anglikán Közösség Lutheránus egyházak
Szentté avatása	kanonizáció előtti ősi tisztelet
Kegyhely	Lyon, Szent Iréneusz-templom hagyománya
Ünnepnapja	június 28. a római katolikus naptárban; augusztus 23. több keleti naptárban
Védőszentje ennek	a keresztény egységért fáradozók egyik patrónusaként tisztelik
Viták	halálának pontos körülményei és vértanúságának történeti bizonyíthatósága vitatott
Irodalmi munkássága
Fő művei	Az eretnekségek ellen; Az apostoli igehirdetés feltárása
A Wikimédia Commons tartalmaz Szent Iréneusz témájú médiaállományokat.

Legismertebb műve az öt könyvből álló Az eretnekségek ellen, pontosabb címén A hamis nevű gnózis leleplezése és cáfolata (latin címén: Adversus haereses), amely a 2. századi gnoszticizmus, különösen a valentinianus irányzatok és a markionita tanítás ellen íródott. Iréneusz jelentősége abban áll, hogy a keresztény tanítást nem elszigetelt hittételek soraként, hanem egységes üdvtörténeti rendként mutatta be: egy az Isten, aki teremtő és Atya; egy a Krisztus, aki valóságos Isten és valóságos ember; egy a Szentlélek; egy az Ószövetség és az Újszövetség Istene; és egy az apostoli hagyományban élő Egyház.

Teológiájának központi témái közé tartozik a regula fidei, vagyis a „hit szabálya”, az apostoli hagyomány és az egyházi tanítás nyilvános jellege, a négy evangélium tekintélye, a teremtett világ jósága, a test feltámadása, valamint Krisztus rekapitulációja, azaz az egész emberi történelem és teremtés „összefoglalása” Krisztusban. Bár Iréneusz nem a későbbi niceai és khalkédóni fogalmi nyelven írt, a katolikus és ortodox hagyomány egyaránt a későbbi ortodox keresztény tanfejlődés egyik alapvető tanújaként tekint rá.

Ferenc pápa 2022. január 21-én a katolikus egyház egyháztanítói közé iktatta, Doctor unitatis, vagyis „az egység doktora” címmel, arra hivatkozva, hogy Iréneusz keleti származású keresztényként nyugaton gyakorolta püspöki szolgálatát, és tanítása lelki-teológiai hidat alkot Kelet és Nyugat között.

Élete

Források és kronológiai bizonytalanságok

Iréneusz életéről kevés kortárs adat maradt fenn. A legfontosabb információk részben saját műveiből, részben Euszebiosz egyháztörténetéből ismertek. Euszebiosz idézi Iréneusz Florinushoz írt levelét, amelyben a szerző felidézi, hogy fiatal korában hallotta Polikárp püspök tanítását. A pontos születési év nem ismert. A szakirodalom többnyire a 2. század első felére, gyakran 130 környékére teszi születését; tágabb becslésekben 120 és 140 közötti dátumok is előfordulnak.

A születési helyet a hagyomány és a kutatás rendszerint Szmirnával, illetve a kis-ázsiai keresztény közösségekkel hozza kapcsolatba. Iréneusz görög anyanyelvű és görög műveltségű keresztény volt. Ez magyarázza, hogy műveit görögül írta, jóllehet legismertebb írása teljes egészében nem görög eredetiben, hanem korai latin fordításban maradt fenn.

Kis-Ázsia és Polikárp hatása

Iréneusz saját visszaemlékezése szerint ifjúkorában látta és hallotta Polikárpot, Szmirna püspökét. Polikárpot az ókeresztény hagyomány János apostol tanítványaként tartotta számon. A Polikárphoz fűződő emlék Iréneusz számára nem pusztán személyes élmény volt, hanem az apostoli hagyomány folytonosságának egyik bizonyítéka: későbbi írásaiban gyakran érvel azzal, hogy az Egyház tanítása nyilvánosan, ismert személyeken és közösségeken keresztül vezethető vissza az apostolokra, szemben azokkal az irányzatokkal, amelyek titkos tanításra vagy rejtett hagyományra hivatkoztak.

A kis-ázsiai háttér azért is fontos, mert Iréneusz később, már galliai püspökként, a húsvét időpontja körül kirobbant vitában a kis-ázsiai keresztények békés kezelését sürgette. Ez arra utal, hogy a szmirnai és tágabb kis-ázsiai egyházi hagyományt továbbra is saját örökségének tekintette.

Lugdunum és a 177-es üldözés

Iréneusz életének következő ismert helyszíne Lugdunum, a mai Lyon, amely a római Gallia Lugdunensis fontos városa volt. Nem tudni pontosan, mikor és milyen okból került Kis-Ázsiából Galliába. A 2. századi keresztény közösségek közötti kereskedelmi, családi és egyházi kapcsolatok azonban magyarázhatják a keleti és nyugati keresztény közösségek közötti mozgást.

177-ben, Marcus Aurelius uralkodása alatt Lugdunumban és Viennában súlyos keresztényüldözés zajlott. A lyoni vértanúk szenvedéséről szóló beszámolót Euszebiosz őrizte meg. Ekkor Iréneusz már a lugdunumi egyház presbitere volt. A bebörtönzött keresztények levelet küldtek vele Eleutherosz római püspökhöz a montanizmus ügyében. Mivel Iréneusz a levélvivő küldetés miatt Rómában tartózkodott, nem esett áldozatul a lugdunumi üldözésnek. A közösség akkori püspöke, az idős Pothinus azonban a fogságban meghalt.

A későbbi hagyomány szerint Iréneusz Pothinus utódaként lett Lyon püspöke. Püspöki működésének részleteiről kevés biztos adat maradt fenn, de művei alapján úgy tűnik, hogy jelentős lelkipásztori, tanítói és hitvédő szerepet töltött be. Írásai egy olyan püspök művei, aki egyszerre ismeri a görög teológiai vitákat, a római egyházi viszonyokat és a galliai keresztény közösség gyakorlati gondjait.

A húsvéti vita és a békeszerző püspök képe

Iréneusz utolsó biztosan ismert egyháztörténeti szereplése a húsvéti vita idejére esik. A vita arról szólt, hogy a keresztények a húsvétot a zsidó naptár szerinti niszán 14-én, a kis-ázsiai gyakorlatnak megfelelően, vagy mindig vasárnap ünnepeljék. Viktor római püspök a kis-ázsiai kvartodecimánus közösségekkel szemben fegyelmi szankciót helyezett kilátásba. Euszebiosz szerint Iréneusz közbenjárt Viktornál, és arra intette, hogy ne szakítsa meg a közösséget olyan egyházakkal, amelyek régi hagyományt követnek, miközben a hit lényegében egységben vannak.

Ez a közvetítő szerep magyarázza, hogy a későbbi egyházi emlékezet Iréneuszt gyakran a béke és az egység emberének tekintette. Nevének görög jelentése is erre utal: az Eirēnaios jelentése „békés”, „békét hozó”. A „béke” azonban Iréneusznál nem a tanbeli közömbösséget jelenti. Írásaiban következetesen elutasítja azokat a tanításokat, amelyeket az apostoli hit meghamisításának tart, ugyanakkor egyházi konfliktusokban többször is az egység megőrzése mellett érvel.

Halála és vértanúságának hagyománya

Iréneusz halálának ideje és körülményei bizonytalanok. A legtöbb szakmunka 200 körülre vagy a 3. század elejére teszi halálát. A katolikus és több keleti hagyomány vértanúként tiszteli, de a vértanúság pontos történeti körülményeiről nincs kortárs beszámoló. A vértanúság hagyománya későbbi forrásokban jelenik meg, ezért a modern történeti kutatás rendszerint óvatosan fogalmaz: Iréneusz vértanúként való liturgikus tisztelete jelentős, de halálának konkrét módja történetileg nem bizonyítható teljes bizonyossággal.

Művei

Iréneusz több művet írt, de teljes egészében csak két írása maradt fenn: az Az eretnekségek ellen és Az apostoli igehirdetés feltárása. Más műveit Euszebiosz és későbbi szerzők címei, rövid idézetei vagy töredékei alapján ismerjük.

Az eretnekségek ellen

Iréneusz fő művének hagyományos latin címe Adversus haereses, magyarul általában Az eretnekségek ellen. A görög eredeti cím értelme pontosabban: A hamis nevű gnózis leleplezése és cáfolata (ógörögül: Ἔλεγχος καὶ ἀνατροπὴ τῆς ψευδωνύμου γνώσεως). A mű eredetileg görögül íródott, de teljes szövege egy régi latin fordításban maradt fenn; görög, szír és örmény töredékek is ismertek.

A mű öt könyvből áll. Az első könyv a gnosztikus rendszerek, főként a valentinianus tanítás bemutatását adja. Iréneusz itt gyakran részletesen ismerteti ellenfelei tanait, mielőtt cáfolná azokat. A második könyv inkább logikai és filozófiai érvekkel bírálja a gnosztikus rendszerek belső következetlenségeit. A harmadik könyv az apostoli hagyományra, az egyházi successióra és a Szentírásra hivatkozva fejti ki az egyetlen Isten és az egyetlen Krisztus tanát. A negyedik könyv az Ó- és Újszövetség egységét, az isteni üdvrend folytonosságát és Krisztus tanításának beteljesítő jellegét hangsúlyozza. Az ötödik könyv a test feltámadásáról, Krisztus megváltó művéről, az ember végső beteljesedéséről és az eszkatológiai reményről szól.

A mű nem modern értelemben vett dogmatikai kézikönyv, de az első nagy keresztény teológiai szintézisek közé tartozik. Iréneusz az ellenfelekkel folytatott vitában mutatja be a keresztény hit belső összefüggését: a teremtés, a megtestesülés, a megváltás, az Egyház és a feltámadás tanát egységes üdvtörténeti rendben tárgyalja.

Az apostoli igehirdetés feltárása

Másik fennmaradt műve Az apostoli igehirdetés feltárása vagy Az apostoli prédikáció bizonyítása (latinul gyakran Demonstratio apostolicae praedicationis, angolul Proof of the Apostolic Preaching). Ez rövidebb, kateketikai jellegű írás, amely a keresztény hitet az Ószövetség ígéreteinek és Krisztus beteljesítő művének összefüggésében mutatja be.

A mű különösen fontos, mert kevésbé polemikus, mint az Adversus haereses. Itt jobban látszik, hogyan foglalta össze Iréneusz pozitív formában az apostoli hitet: az egy Istenről, a teremtésről, a prófétai ígéretekről, Krisztus megtestesüléséről, szenvedéséről, feltámadásáról és a Szentlélek működéséről beszél.

Elveszett művek és töredékek

Euszebiosz több olyan iratot is említ, amely mára elveszett vagy csak töredékesen ismert. Ezek közé tartozott egy Florinushoz írt írás A monarchiáról, avagy hogy Isten nem oka a gonosznak címmel, egy Az Ogdoadról című munka, egy Blastusnak címzett írás a szakadárságról, valamint levelek a húsvéti vitáról. Euszebiosz említ továbbá különböző beszédeket és rövidebb értekezéseket is.

Ezek a címek arra utalnak, hogy Iréneusz nem csupán a gnoszticizmussal vitázott, hanem foglalkozott a monarchianizmushoz, az egyházi szakadás kérdéséhez, a húsvéti ünnepléshez és a keresztény tanítás összefoglalásához kapcsolódó problémákkal is.

Teológiája

Történeti háttér: gnózis, Markión és az apostoli hit védelme

Iréneusz teológiáját a 2. századi kereszténység vitái határozták meg. A „gnosztikus” név alatt több, egymástól is különböző vallási-filozófiai irányzatot szokás összefoglalni. Ezek közül Iréneusz különösen a valentinianus tanítókkal vitatkozott. A gnosztikus rendszerek gyakran különbséget tettek a legfőbb, láthatatlan Isten és a világot létrehozó alacsonyabb isteni lény vagy demiurgosz között; a látható anyagi világot alacsonyabb rendűnek, a megváltást pedig titkos tudásként, gnózisként értelmezték.

Iréneusz számára ez a felfogás a keresztény hit alapját veszélyeztette. Ha ugyanis a teremtő Isten nem azonos Jézus Krisztus Atyjával, akkor megszakad az Ó- és Újszövetség egysége, a teremtés jósága és a megtestesülés értelme. A markionita tanítás hasonló okból volt számára elfogadhatatlan: Markión élesen szembeállította az Ószövetség Istenét Jézus Krisztus Atyjával. Iréneusz ezzel szemben azt tanította, hogy egyetlen Isten cselekszik a teremtésben, Izrael történetében, Krisztus megtestesülésében és az Egyház életében.

A hit szabálya és az apostoli hagyomány

Iréneusz egyik legfontosabb fogalma a regula fidei, magyarul „a hit szabálya”, illetve a regula veritatis, vagyis „az igazság szabálya”. Ez nem azonos egy későbbi, szó szerint rögzített hitvallási formulával, hanem az apostoli hit tartalmi magva: az egy teremtő Isten, Jézus Krisztus megtestesülése, halála és feltámadása, a Szentlélek ajándéka, az Egyház hite és a feltámadás reménye.

A hit szabálya Iréneusz szerint az Egyház nyilvános életében adódik tovább: a keresztségben, az igehirdetésben, az eucharisztikus közösségben, a püspökök és presbiterek tanításában, valamint a Szentírás egyházi olvasásában. Ezzel állítja szembe a gnosztikus tanítók titkos hagyományra hivatkozó módszerét. Iréneusz érvelése szerint az apostoli tanítás nem rejtett elitbölcsesség, hanem az Egyház egészében őrzött, nyilvánosan hozzáférhető hit.

Ez az értelmezés nem a Szentírás lebecsülését jelenti. Ellenkezőleg: Iréneusz sokat idézi és magyarázza a Szentírást. Állítása szerint azonban a Szentírás helyes értelmezése nem szakítható el attól az apostoli hittől, amelyben az Egyház a Szentírást kapta, olvassa és magyarázza. A hit szabálya tehát hermeneutikai elv: megmutatja, hogy az egyes bibliai szakaszok miként illeszkednek a teremtés, megtestesülés, megváltás és beteljesedés egészébe.

A Szentírás és a négy evangélium

Iréneusz a bibliai kánon történetében is jelentős. A 2. században az újszövetségi kánon még nem volt véglegesen rögzítve, de Iréneusz már tekintélyként használja azokat az írásokat, amelyek később az Újszövetség központi részévé váltak. Különösen fontos tanúsága a négy evangéliumról: Iréneusz szerint az Egyháznak négy evangéliuma van, sem több, sem kevesebb: Máté, Márk, Lukács és János.

A négyes evangélium melletti érvelése ma szimbolikusnak tűnhet, mert a világ négy tája, a négy szél és az élőlények bibliai képei alapján is érvel. Történeti jelentősége mégis nagy: Iréneusz az egyik legkorábbi fennmaradt szerző, aki a négy kanonikus evangéliumot együtt, egységes evangéliumi tanúságként védi. Ez különösen Markión egyetlen, átdolgozott Lukács-evangéliumra építő kánonjával és azokkal a gnosztikus iratokkal szemben volt fontos, amelyek saját kinyilatkoztatott szövegekre hivatkoztak.

Isten egysége és a teremtés jósága

Iréneusz teológiájának kiindulópontja az egy Isten megvallása. Ez az egy Isten teremtette a világot, ő szólt a próféták által, ő küldte el Fiát, és ő ajándékozza a Szentlelket. A teremtés ezért nem tévedés, bukás vagy alacsonyabb rendű isteni lény műve, hanem a jó Isten szabad és jó akarata.

A teremtés jóságának hangsúlyozása Iréneusznál szorosan kapcsolódik a megtestesüléshez. Ha az anyagi világ és az emberi test önmagában rossz volna, akkor Krisztus valóságos emberré válása és a test feltámadása sem volna értelmezhető. Iréneusz szerint azonban Isten nem a testtől menti meg az embert, hanem az egész embert — testestül-lelkestül — vezeti el a beteljesedésre.

A modern kutatás Iréneuszt a creatio ex nihilo, vagyis a semmiből való teremtés korai keresztény tanúi között tartja számon. M. C. Steenberg értelmezése szerint Iréneusznál az ex nihilo teremtés nem pusztán kozmológiai tétel, hanem a megváltástan alapja is: ugyanaz az Isten, aki létbe hívja a teremtményt, Krisztusban beteljesíti és megújítja azt.

„Isten két keze”: Fiú és Szentlélek

Iréneusz jellegzetes képe szerint Isten a Fiú és a Szentlélek által cselekszik, akiket „Isten két kezének” nevez. A kép nem azt jelenti, hogy a Fiú és a Lélek teremtmény vagy puszta eszköz volna, hanem azt fejezi ki, hogy a teremtés és megváltás az Atya, a Fiú és a Szentlélek egységes műve. Isten nem köztes lényeken, angyalokon vagy gnosztikus aiónokon keresztül hozza létre és üdvözíti a világot, hanem saját Igéje és Bölcsessége, azaz a Fiú és a Lélek által.

A későbbi szentháromságtani fogalmak — például a niceai egylényegűség vagy a kappadókiai személyfogalom — Iréneusznál még nem jelennek meg technikai formában. Ennek ellenére trinitárius gondolkodása jelentős. Michel René Barnes és Jackson Lashier elemzései szerint Iréneusz nem csupán üdvökonómiai, vagyis az üdvtörténetben megnyilvánuló hármasságról beszél, hanem olyan isteni egységet és különbséget feltételez, amelyben az Atya, a Fiú és a Szentlélek öröktől fogva Istenhez tartozik.

A szerb ortodox teológus, Aleksandar Đakovac Iréneuszt Tertullianusszal és Hippolütosszal együtt az „ökonómiai triadológia” korai képviselői között tárgyalja: e szerzők még nem a 4. századi dogmatikai nyelvet használják, de olyan elemeket fogalmaznak meg, amelyeket a későbbi Egyház saját hagyományának hiteles kifejezéseként ismert fel.

Krisztus és a rekapituláció

Iréneusz krisztológiájának központi gondolata a rekapituláció, magyarul „összefoglalás” vagy „újrafoglalás”. A fogalom Pál apostol Efezusi levelének egyik kifejezésére utal: Isten üdvözítő terve az, hogy „Krisztusban egybefoglaljon mindent” (Ef 1,10). Iréneusz ezt a gondolatot fejti ki sajátosan krisztológiai és üdvtörténeti értelemben, amikor Krisztust az új Ádámként mutatja be, aki az emberiség és a teremtés történetét önmagában összefoglalja és helyreállítja.

A rekapituláció nem csupán jogi vagy erkölcsi helyettesítés. Iréneusz szerint a Fiú valóságosan emberré lett, hogy az emberi természetet belülről gyógyítsa és beteljesítse. Híres gondolata szerint az Ige azért lett olyanná, amilyenek mi vagyunk, hogy minket részesítsen abban, ami ő maga. Ez a gondolat a későbbi keleti keresztény theószisz-tan egyik fontos előzményeként is értelmezhető, bár Iréneusz saját nyelve még nem azonos a későbbi bizánci teológia fogalmi rendszerével.

Krisztus és Ádám párhuzama mellett Iréneusz Éva és Mária párhuzamát is kidolgozza. Éva engedetlenségével szemben Mária engedelmessége az üdvösségtörténet fordulópontja. Ezt a gondolatot a későbbi mariológia gyakran idézte, de történeti szempontból óvatosan kell kezelni: Iréneusz tipológiai és krisztológiai összefüggésben beszél Máriáról, nem a későbbi dogmatikai formulák nyelvén.

Antropológia, bűnbeesés és nevelő üdvtörténet

Iréneusz emberképe szerint az ember testből és lélekből álló, a Szentlélek befogadására rendelt teremtmény. Az ember nem eleve kész tökéletességben jelenik meg, hanem növekedésre és érlelődésre hivatott. A paradicsomi ember állapotát Iréneusz több helyen gyermeki, még nem teljesen érett állapotként értelmezi. A bűn ezért nem Isten tervének szükségszerű része, hanem engedetlenség és éretlenség; Isten mégis az üdvtörténetben neveli, vezeti és gyógyítja az embert.

Ez a gondolat később az úgynevezett „iréneuszi teodícea” egyik kiindulópontja lett, amely szerint az emberi élet történeti, küzdelmes és növekedésre irányuló jellege összefügg azzal, hogy Isten érett, szabad és szeretetre képes teremtményt akar. Fontos azonban különbséget tenni Iréneusz saját szövegei és a későbbi filozófiai teodíceák között: Iréneusz elsősorban bibliai és üdvtörténeti nyelven beszél, nem modern vallásfilozófiai problémaként tárgyalja a rossz kérdését.

A test feltámadása

Iréneusz erőteljesen védte a test feltámadását. Ez a tanítás szorosan kapcsolódott a gnosztikus dualizmus elleni vitához. Ha a test és az anyagi világ lényegileg rossz volna, akkor az üdvösség a testtől való megszabadulást jelentené. Iréneusz ezzel szemben azt állította, hogy ugyanaz a test, amelyet Isten teremtett, Krisztusban megváltásra és feltámadásra rendeltetett.

Az eucharisztia értelmezésében is megjelenik ez a gondolat. Iréneusz szerint a föld termése — kenyér és bor — Isten igéje által az eucharisztikus közösség részévé válik, és éppen ezért a teremtett anyag nem lehet megvetendő. A teremtés, a megtestesülés, az eucharisztia és a feltámadás összefüggő valóságok: mindegyik azt tanúsítja, hogy Isten az egész embert és az egész teremtést akarja üdvözíteni.

Egyház, apostoli successio és egység

Iréneusz egyháztana az apostoli hagyomány nyilvánosságára épül. A püspökök és presbiterek egymást követő sora nem önmagában vett hatalmi érv, hanem annak jele, hogy az Egyház tanítása nem titkos kinyilatkoztatásokból, hanem az apostoloktól eredő, közösségileg őrzött hitből él. Iréneusz ezért beszél a püspökök és presbiterek successiójáról, valamint az igazság biztos karizmájáról, amelyet az apostoli hagyományban élő Egyház őriz.

Az egység Iréneusz egész teológiájának rendezőelve. Ysabel de Andia klasszikus megfogalmazása szerint Iréneusz a pszeudo-gnózissal szemben az egység teológusa: Isten egysége, Krisztus egysége, a Lélek egysége, a két szövetség egysége, a négy evangélium egysége, az üdvtörténet egysége, az ember test-lélek egysége és az Egyház apostoli-katolikus egysége nála összetartozik.

Cyril Pasquier újabb elemzése szerint Iréneusznál az egység nem egyszerű uniformitás és nem is monizmus. Inkább olyan rend és harmónia, amelyben az egység és a különbség együtt marad: Isten egy, mégis Atya, Fiú és Szentlélek; Krisztus egy, mégis valóságos Isten és valóságos ember; az Egyház egy, mégis sok helyi közösségben él.

Róma egyháza Iréneusz érvelésében

Az Adversus haereses III. könyvének 3. fejezete különösen sok vitát váltott ki a későbbi egyháztörténetben. Iréneusz itt azt írja, hogy túl hosszú volna minden apostoli alapítású egyház successióját felsorolni, ezért Róma egyházának példáját emeli ki, amelyet Péter és Pál apostolokhoz kapcsol. A szakaszban szereplő latin fordítás, különösen a potentior principalitas kifejezés értelmezése a katolikus–protestáns és katolikus–ortodox viták egyik gyakran idézett helye lett.

A római katolikus értelmezés rendszerint úgy látja, hogy Iréneusz Róma egyházát az apostoli hagyomány különösen fontos és normatív tanújaként mutatja be. Más történészek és keleti ortodox szerzők óvatosabbak: szerintük a szöveget nem szabad közvetlenül a középkori vagy újkori pápai primátus fogalmaival azonosítani, hanem a 2. századi egyházi helyzetben kell értelmezni. Iréneusz érvelése mindenesetre azt mutatja, hogy Róma egyháza már a 2. században kiemelkedő tekintélyű apostoli közösségnek számított, ugyanakkor ő az apostoli hit bizonyítékát nem kizárólag Rómában, hanem az apostoli egyházak közös tanúságában is kereste.

Eszkatológia és millenarizmus

Iréneusz eszkatológiája a test feltámadásához és a teremtés végső megújulásához kapcsolódik. Az Adversus haereses ötödik könyvében olyan várakozásokat is megfogalmaz, amelyeket a későbbi teológiatörténet khiliazmusnak vagy millenarizmusnak nevez: Krisztus uralmának földi, történeti beteljesedéséről és a teremtés bőségének helyreállításáról beszél.

Ez a korai keresztény eszkatológiai kép rokon Hierapoliszi Papiasz és Jusztinusz mártír bizonyos várakozásaival. Később a keresztény hagyományban a millenarizmus megítélése változott, és nem minden elemét vették át. Iréneusz esetében azonban az eszkatológiai remény szorosan összefügg a teremtés jóságával: Isten nem megsemmisíti a teremtett világot, hanem Krisztusban beteljesíti.

Hatása és értékelése

Iréneuszt gyakran nevezik a keresztény dogmatika egyik atyjának. Ez a megnevezés nem azt jelenti, hogy a későbbi dogmatikai rendszerek fogalmi pontosságával írt volna, hanem azt, hogy a keresztény hit egészét összefüggő rendként mutatta be. A teremtés, a Szentírás, Krisztus, a Lélek, az Egyház, a szentségi élet és a feltámadás nála egyetlen üdvtörténeti látomás részei.

Hatása ugyanakkor nem volt egyenletes. A késő antikvitásban és a középkorban Iréneuszt kevésbé olvasták, mint például Órigenészt, Atanázt, Szent Ágostont vagy a Kappadókiai atyákat. Ennek egyik oka az lehetett, hogy fő műve görög eredetiben nagyrészt elveszett, latin fordítása pedig nehézkes stílusú volt. A modern patrisztikai kutatásban azonban Iréneusz újra központi jelentőségűvé vált, különösen a gnoszticizmus, a bibliai kánon, a regula fidei, a trinitárius teológia, a teremtéstan és az egyházi egység kutatásában.

A 20–21. századi kutatásban Iréneuszt gyakran a keleti és nyugati teológiai hagyomány közös tanújaként értelmezik. John Behr, M. C. Steenberg, Antonio Orbe, Ysabel de Andia, Bernard Sesboüé, Jacques Fantino, Michel René Barnes és más kutatók munkái különböző szempontokból mutatták be, hogy Iréneusz teológiája nem egyszerűen későbbi dogmák előzménye, de nem is áll szemben a későbbi ortodoxia alapvető irányával. Inkább olyan korai, biblikus és egyházi teológiai szintézis, amelyből a későbbi dogmatörténet több alapmotívuma érthetővé válik.

Tisztelete

Iréneuszt a katolikus, ortodox, orientális ortodox, anglikán és lutheránus hagyomány is szentként tiszteli. A római katolikus egyház liturgikus naptárában emléknapja június 28.. Több keleti keresztény naptárban augusztus 23. szerepel ünnepnapjaként.

A katolikus hagyomány vértanú püspökként tartja számon. A történeti kutatás ezzel kapcsolatban óvatosabb, mert a vértanúság részletei nem kortárs forrásokból ismertek. A liturgikus tisztelet szempontjából azonban vértanúként való emlékezete régi és jelentős.

Ferenc pápa 2022. január 21-én Iréneuszt az egyháztanítók közé iktatta. A pápai dekrétum hangsúlyozta, hogy Iréneusz keleti származású volt, de nyugaton lett püspök, ezért személye és tanítása „lelki és teológiai híd” Kelet és Nyugat között. Az Doctor unitatis cím ezt az egységre irányuló életművet emeli ki.

Műveinek kiadásai és fordításai

Iréneusz műveinek tudományos kiadásában kiemelkedő szerepük van a francia Sources chrétiennes sorozat köteteinek. Az Adversus haereses kritikai kiadásai a görög töredékeket, a latin fordítást és a keleti nyelvű tanúkat együtt veszik figyelembe. Az Az apostoli igehirdetés feltárása örmény nyelvű hagyomány alapján maradt fenn, és modern nyelveken több fordításban is hozzáférhető.

Magyarul Iréneusz művei részletekben és teljesebb internetes fordításokban is olvashatók. A magyar egyházi irodalomban Szent Iréneusz elsősorban mint a „katolikus dogmatika atyja”, az apostoli hagyomány védelmezője és az egység teológusa jelent meg.

Források

Elsődleges források

• Iréneusz: Adversus haereses / Az eretnekségek ellen. In: Ante-Nicene Fathers, vol. 1.
• Iréneusz: Demonstratio apostolicae praedicationis / Az apostoli igehirdetés feltárása.
• Euszebiosz: Historia ecclesiastica / Egyháztörténet, V. könyv.

Szakirodalom

• Barnes, Michel René (2009). "Irenaeus's Trinitarian Theology". Nova et Vetera (angol nyelven). 7 (1): 67–106.
• Behr, John. Irenaeus of Lyons: Identifying Christianity (angol nyelven). Oxford: Oxford University Press (2013). ISBN 978-0-19-921462-4 
• de Andia, Ysabel (1987). "Irénée, théologien de l'unité". Nouvelle Revue Théologique (francia nyelven). 109 (1): 31–48.
• Đakovac, Aleksandar (2020). "Икономијска тријадологија: Иринеј Лионски, Тертулијан и Иполит" [Economic Triadology: Irenaeus of Lyon, Tertullian and Hippolytus]. Богословље (szerb nyelven). 79 (2): 19–39.
• Fantino, Jacques. La théologie d'Irénée: lecture des Écritures en réponse à l'exégèse gnostique. Une approche trinitaire (francia nyelven). Paris: Cerf (1994). ISBN 978-2-204-04955-2 
• Jovanović, Zdravko (2013). "St Irenaeus, Regula Fidei and the Ecclesiological Context of Interpretation" (PDF). Philotheos (angol nyelven). 13: 134–140.
• Lashier, Jackson Jay (2011). The Trinitarian Theology of Irenaeus of Lyons (PhD dissertation) (angol nyelven). Marquette University.
• Orbe, Antonio. Teología de san Ireneo (spanyol nyelven). Madrid: Biblioteca de Autores Cristianos (1985–1996) 
• Pasquier, Cyril (2024). "Irenaeus and Unity: About the Book "Irénée de Lyon, théologien de l'unité"" (PDF). Vallástudományi Szemle (angol nyelven). 20 (2): 23–51. doi:10.55193/RS.2024.2.23.
• Sesboüé, Bernard. Tout récapituler dans le Christ: Christologie et sotériologie d'Irénée de Lyon (francia nyelven). Paris: Desclée (2000) 
• Steenberg, M. C.. Irenaeus on Creation: The Cosmic Christ and the Saga of Redemption, Supplements to Vigiliae Christianae (angol nyelven). Leiden–Boston: Brill (2008). ISBN 978-90-04-16682-0 
• Unger, Dominic J. (1952). "Current Theology: St. Irenaeus and the Roman Primacy". Theological Studies (angol nyelven). 13 (3): 359–418. doi:10.1177/004056395201300303.

Külső hivatkozások

• Iréneusz: Against Heresies – angol fordítás
• Iréneusz: The Demonstration of the Apostolic Preaching – angol fordítás
• Ferenc pápa dekrétuma Szent Iréneusz egyháztanítóvá nyilvánításáról
• Iréneusz: Az eretnekek ellen – I. könyv, részleges magyar fordítás
• Iréneusz: Az eretnekek ellen – II. könyv, részleges magyar fordítás
• Iréneusz: Az eretnekek ellen – III. könyv, magyar fordítás
• Iréneusz: Az eretnekek ellen – IV. könyv, magyar fordítás
• Iréneusz: Az eretnekek ellen – V. könyv, magyar fordítás
• Iréneusz: Az apostoli igehirdetés feltárása – magyar fordítás
• Zubriczky Aladár: Szent Irén lyoni püspök életének chronológiája; Buzárovits Ny., Esztergom, 1903.

Kapcsolódó szócikkek

• Ókeresztény irodalom
• Ókeresztény egyház
• Egyházatyák
• Gnoszticizmus
• Markión
• Szmirnai Polikárp
• Húsvéti vita
• Bibliai kánon
• Szentháromság